SZERVIZPERIÓDUS

_mg_0070-2.jpg

Ugyanúgy mint az autóknál, az óráknál is létezik szervizperiódus.
Általánosságban elmondható, hogy 4-5 évet ajánlanak a gyárak, de egy-egy kivételes márkánál - mint például a Rolex - ez akár az 5-6 évet is elérheti.

Miért szükséges ez a teljes tisztítás?

Az órában szintetikus kőben futnak az acélcsapok, melyek le vannak olajozva. Ez az olaj az idő előrehaladtával besűrűsödik, majd a szerkezetben keletkező fémkopadékkal összeállva sűrű, szemcsés masszát képez, ami úgy viselkedik, mint egy csiszolópaszta. Ez hátrányos folyamatokat idéz elő a szerkezetben. Egyrészt növeli az alkatrészek közti súrlódást, másrészt akár komoly kopásokat is okozhat a kerekek tengelyén.

Hogyan veszi észre a tulajdonos ezek jeleit?

Időmérője pontatlanná válik, lecsökken járástartaléka.
Nem feltétlenül kell megvárni ezen jelek megjelenését, sőt! Mint ahogy az autók olajcseréjével sem várjuk meg az esetleges alkatrész-károsodást, az óráknál is kifejezetten érdemes ezen jelek bekövetkezte előtt szakemberhez fordulni a karbantartás elvégzése céljából, mielőtt időmérőnk jelentősebben károsodna.

Mi történik a szervizben órájával?

Először kiszereljük a tokból a szerkezetet, majd a számlap és a mutatók levétele után az utolsó alkatrészig szétszedjük.

_mg_0572.jpg

Minden alkatrészt a legalaposabban átvizsgálunk kopásokat, törést, vagy deformálódást keresve. Bármilyen mértékű rendellenesség észlelése esetén javítjuk, szükség esetén cseréljük a hibás alkatrészeket.

Miután megbizonyosodtunk a szerkezet összes alkotóelemének tökéletességéről, ezeket egy speciális mosógépbe tesszük, ami vegyszeresen eltávolítja az összes koszt és lerakódást.
Miután minden alkatrész teljesen hiba-, és szennyeződésmentes, következik a szerkezet összeszerelése, újraolajozása, és szabályozása.

_mg_0538.jpg

Ezután helyezzük fel a számlapot és a mutatókat.
Időközben a szétszerelt tokot és a karcsatot is felújítjuk. Ezeket szétszereljük, polírozzuk, majd újra összeállítjuk.
A szerkezet tokba való visszahelyezésével jár a tömítések frissítése, illetve esetleges cseréje.

Miután a teljes órát összeszereltük, következnek az ellenőrzések, tesztelések. Ilyen például a készülék járástartalék vizsgálata, egyéb kisebb szabályzások, vízmentesség és funkciók ellenőrzése.

Mi az Elysium Luxury Watches-nál 12 hónap garanciát vállalunk az általunk elvégzett teljes karbantartás után.


Kérdésével, illetve pontos árajánlatért forduljon hozzánk bizalommal!

 
 

Parse error: syntax error, unexpected '" => 15, "' (T_CONSTANT_ENCAPSED_STRING), expecting ')' in /home/singnorbi/web2/stat/var/access.php on line 193