PÓLÓSPORTTÓL A TOURBILLONIG

Ez alkalommal egy olyan különleges esetről írunk, melyben konkrét legenda van arról, hogy sportág miként inspirálta egy óra, majd egy vállalat létrejöttét. A Jaeger Le-Coultre megszületése ugyanis a pólósport igényeinek köszönhető.

Mindez 1930 telén törént, amikor César de Trey svájci óragyűjtő és üzletember indiai utazása során meglátogatta brit gyarmati tisztek egy pólómeccsét. Az egyik tiszt, aki éppen betört üvegű óráját vizsgálta kihívta de Trey-t hogy ha képes, hozzon létre egy olyan órát, mely elég masszív ahhoz, hogy túléljen egy pólómeccset, mert beleuntak hogy örökké törött üvegű óráikon kelljen sopánkodniuk.
 


Pólójátékosok (1930, India)

Az üzletembert svájcba visszaérve nem hagyta nyugodni a gondolat, ezért megvitatta az ötletet Jacques-David LeCoultre-al és megegyeztek, hogy gyára elkészíti a szerkezetet, majd felvette a kapcsolatot a Jaeger S.A. vállalattal, hogy az gyártsa le a tokot a készülő, sérthetetlen remekműhöz. LeCoultre a tok terveinek elkészítésével René-Alfred Chauvot bízta meg, aki alapos tervezés után megalkotta a mára világhírű forgatható tok terveit, mely megvédte az időmérőt az ütéstől, ezen kívül hátlapja lehetőséget adott a személyre szabásra. 1931 március 4.-én délután 13:15-kor René-Alfred Chauvot hivatalosan is bejegyeztette szabadalmát, az új ”slide and flip” mechanizmust, s hivatalosan is dokumentálva lett a „karóra, mely képes elcsúszni alapján és átfordulni önmagán”. Megszületett tehát a Reverso, ez a klasszikus, konzervatívan elegáns sportóra.


A Reverso szabadalmi leírása és tervrajza (1931)

1931-32 fordulóján 8 tok lett Patek Philippe-hez eljuttatva tervezésre, s mindegyik különböző stílust és a 106-os referenciaszámot kapta. Ki tudja miért, több darab sohasem készült Philippe vezetése alatt, ezért ezek értéke mára az egekbe szökött. Egy 18 karátos verzió 2010-ben közel 140.000 dollárért kelt el egy aukción. A Jaeger S.A. és a LeCoultre vállalatok hivatalosan 1937-ben olvadtak eggyé. A kezdeti sikerek után új kalibert terveztek a Reverso-hoz, mely már kisebb, női verzióban is elérhetővé vált.  Az első példányok számlapjai még kizárólag óra és perc kijelzésére szolgáltak, de pár évvel később megjelent a kis másodperc kijelzés is hat óránál.

Mivel a védőhátlap üres felülete kitűnő lehetőségeket rejt a személyreszabásra, az óra keletkezése óta a legelképesztőbb módokon kapott gravírozást, metszeteket, vagy zománcozott miniatűröket. A mai napig inspirálja az órakészítőket, művészeket és feltalálókat, hogy újragondolják az óra hátlapját. Ez az alap természetesen a gyár számára is nagy lehetőségekkel szolgált. Igen korán el is kezdtek emlékpéldányokat gyártani uralkodók, katonák, vagy akár pilóták tiszteletére. Az éppen szárbaszökkenő art-deco stílusban megalkotott Reverso szinte azonnal a brit elit kedvenceként tündökölt, s rajongásukat a hivalkodásra alkalmas, személyre szabható hátlap csak fokozta. Azonnali népszerűségre tett szert az uralkodók és generálisok körében is, Douglas MacArthur generális 1935-ös példánya például a közelmúltban 75.000 dollárért kelt el.
A legékesebb példa talán mégis egy különleges VIII. Edward-nak szánt darab. Nem tudni pontosan ki rendelte meg, de nyílvánvalóan számított a koronázási ceremóniára, mely végül elmaradt. A leendő király ugyanis a trón helyett egy elvált amerikai hölgy szerelmét választotta, s így nem csak az ország, a Reverso sem lett az övé végül.
 


VIII. Edward számára gravírozott példány a végül elmaradt ceremónia koronájával és dátumával 1937-ből

Ezek alapján kérdés sem lehet, hogy az óra szinte megszámlálhatatlan és rendívül sikeres veziókban került kiadásra, természetesen mind egyre modernebb variációkban, melyek között találhatunk tourbillionokat, szkelettált és dupla időzónás szériákat is.

A Reverso à Éclipses különlegessége a számlapja alatt rejtett alsó számlap. Bár az itt alkalmazott "függöny" koncepció már 1910-ben szabadalmaztatva volt (főként nagyobb méretű zsebóráknál alkalmazták) a Jaeger Le-Coultre új életet lehelt az ötletbe, s egyben újabb lehetőségeket nyitott meg akár az elegánsabb, akár a személyesebb, vadabb ötletek számára.



Reverso à Éclipses, a dupla számlapos változat kisebb-nagyobb titkokat rejthet

Ütésállósága révén a 40-es években még katonai órának is reklámozták, azonban a háború a Reverso számára is jelentős fordulatot hozott. A II. világháború utáni divathullám ugyanis, mely az újra vágyva már a kerek tokos órákat részesítette előnyben nem kedvezett a Reverso megszületésétől fogva szögletes, továbbra is az art-deco stílust hűen képviselő óra népszerűségének. Ezenkívül csak úgy mint az egyik korábbi cikkünkben említett IWC-t, és kortársait, a Jaeger-LeCoultre vállalatot is megviselte a japán kvarc órák hihetetlen felkapottsága.

A pozitív fordulat a 70-es években egy tulajdonképpeni csoda folytán következett be. Egy olasz órakereskedő, Giorgo Corvo gyárlátogatáskor megpillantott 200 darab megmaradt, üres Reverso tokot hasztalan heverni, s egy hirtelen ötlettől vezérelve mindet felvásárolta. Szerkezettel látta el, és sikeresen értékesítette őket hazájában Olaszországban. Saját eredményén felbuzdulva Corvo meggyőzte a Jaeger-LeCoultre-ot, miszerint érdemes továbbra is mechanikus órákban gondolkodniuk és újraindítaniuk a Reverso gyártását. Végül a 80-as években ez megtörtént, de immáron korszerűbb, a modern kor vágyainak megfelelő, a forgatások ellenére is vízálló tokkal és még kényelmesebb hordást biztosítva.

A Reverso iránti ismételten megnöveketett igény lehetővé tette különleges, limitált csodák létrehozását. Különleges, 500 darabos limitációban jelent meg tourbillion, minute repeater, retrograde chronograph, dupla időzóna és öröknaptár. A dupla számlap megjelenése a 90-es évek eseményei közé tartozik. A Duoface-el lehetővé vált egyszerre két időzóna követése is, mely mind technikai bravúrként, és stílusosság kérdésében is kuriózum, hiszen a két oldalt egyszerre hajtja meg az egyetlen központi szerkezet.
Majd a 2000-es évektől még különlegesebb és összetettebb verziók születtek. Tok tekintetében érdekes például a valaha létezett első szériát idéző Ultra Thin, a négyzet alakú tokkal rendelkező Squadra és a Christian Louboutin-nel együttműködésben tervezett személyre szabható széria, ragyogó színű számlapos és bőrszíjas órákkal.  


A Christian Louboutin-nel közösen alkotott variálható széria további személyre szabásra ad lehetőséget

Szerkezetileg csúcspont a Grande Reverso, mely időzónák és napszak kijelzésével, valamint az instant járástartalékkal vívja ki figyelmünket és a Grande Complication a Triptyque, melynek 3 kijelzőjét egyetletlen szerkezet hajtja és három különböző típusú idő kijelzésére szolgál: a naphoz, csillagokhoz mért idő (sziderikus) és öröknaptár. Végül, említsük meg a Gyrotourbillion 2-t, melynek bonyolult szerkezete spherical tourbilliont, azaz a szerkezethez képest eltérő síkban forgó szívet foglal magában. Ennek misztikus látványa és technikai megvalósítása egészen elképesztő. Egy példánya 2013-ban több mint 250.000 Dollárért kelt el egy aukción.


Reverso Grande Complication Triptique (balra) és Reverso Gyrotourbillion 2 (jobbra), a mai kor igényeihez szabva 

Manapság már nem meglepő, hogy egy sikertermék ilyen hosszú múltra is visszatekinthet. Mégis elismerés és tisztelet jár neki, hogy a történelem eseményeinek, stílusainak kiállta próbáját, és itt van velünk 2017-ben is. Hatalmas ívet futott be, s sikeresen tartotta a lépést a korok aktuális kihívásaival. Továbblendítőjeként találhatunk biztos alapokra helyezett terveket és csodákat is, megálmodói pedig a mai napig maximumig fokozzák bonyolultság kérdését mindamellett, hogy hűek maradnak letisztult, art-deco-s gyökereikhez. Magunkon hordhatjuk vele a mai kor technikai kihívásait éppúgy, mint a 30-as évekbeli pólómeccsek emlékeit, generálisok terveit, és királyok titkait.
Ez az óra maga a történelem.

 


Parse error: syntax error, unexpected '" => 15, "' (T_CONSTANT_ENCAPSED_STRING), expecting ')' in /home/singnorbi/web2/stat/var/access.php on line 193