IWC Schaffhausen avagy Amerikából jöttem

Alapítva 1868-ban, idestova 150 éve. Atyja a 27 éves, amerikai mérnök, órás és vállalkozó, Florentine Ariosto Jones, egyenesen Bostonból tért vissza az óhazába, hogy valóra váltsa álmát, s a svájci órakészítőmesterek tapasztalatát, a „modern” mérnöki technológiákkal ötvözve kiváló minőségű, de megfizethető órákat készítsen, kifejezetten amerikai vásárlóknak.  A márkanév egy rövidítés. IWC, azaz International Watch Company, s illik mögé biggyeszteni a németesen csengő Schaffhausen nevet, utalva a vállalat székhelyére. E városka Svájc nyugati végében található, mely vidéken akkortájt nehezebb körülmények közt éltek az emberek. Az órakészítés nem volt honos a tájon, nem úgy, mint a kelet – svájci városokban, ahol az összes többi „nagy” óramárka székelt. Ekképp a korabeli bérek, az adók és járulékok is jóval alacsonyabbak voltak, mint az egyébként már „bejáratott” területeken. Jones, az alapító nemsokkal a vállalat létrehozása előtt ismerkedett meg Johann Heinrich Moser, helybéli órás – iparossal, aki épp elkészült vízierőművének hála, olcsó energiával kecsegtetve a helyi vállalkozásokat. A történet tehát meglehetősen amerikai stílusban, a nagyobb profit, de kevesebb ráfordítás szellemiségét szem előtt tartva bontogatta szárnyait, s egy mérnök szemüvegén keresztül közelített az órakészítéshez. E látásmódot tükrözi az egyébként formabontó újítás, az első „digitális kijelzővel” szerelt óra (az ún. Pallweber) 1885-ben, persze ne higgyük, hogy a cégalapító feltalálta az időutazást. Ám tény, hogy a mai, digitális kijelzővel megáldott órákhoz hasonlóan, mutatók helyett apró ablakokból kitekintve, tárcsákra festett arabszámok mutatták az időt, rendkívül leegyszerűsítve ekképp a pontos idő leolvasását. Az újítás ugyan nem aratott hangos sikert, s talán mai szemmel is furcsán festő megoldás ez egy mechanikus órán, ezzel együtt, mégis korát megelőző, egyedi megoldást kínált, mely történelmi emlékre maga az IWC is büszke, hiszen a 150. évforduló alkalmából elkészítették annak 1885-ös verziója előtt tisztelgő másolatát.

Az amerikai fennhatóság ezzel együtt nem bizonyult hosszúéletűnek. Az alapító hamar hazatért. Üzlettársa, korábban a Schaffhausen Handelsbank igazgatója, Frank Frederik Zealand anyagi nehézségekkel volt kénytelen szembenézni, s az amerikai import vám terhek miatt egyre kevésbé érte meg a Svájcban gyártott órákat hazaszállítani. A tulajdonos helyett egy helybéli, iparos család, Rauschenbach-ék szerezték meg az irányítást, majd 1880-ban magát a céget is, amely ekkorra már 196 munkavállalót foglalkoztatott. Az ominózus „digitális”, majd 1887-ben a 24 órás osztású zsebóra (a Magique) megalkotásai már az új tulajdonos, Johannes Rauschenbach-Schenk nevéhez fűződik, aki 1881-től 1905-ig irányította az IWC-t. A cég megőrizte innovatív szemléletét, eredeti célkitűzésük sem változott, ami nem kevesebb, mint kiváló minőségű, saját szerkezettel szerelt órákat készíteni, ám immár nem elsősorban az amerikai piacra. S bár kezdetben, mint minden más, korabeli óragyártó, zsebórákban utaztak, az új éra szele viszonylag hamar, már 1899-ben meglegyintette az IWC-t, hiszen a Calibre 64, női zsebóraszerkezetét alapul véve, elkészítette első karóráját.

1903-ban a tulajdonos egyik lánya, Emma Marie, a híres – hírhedt svájci pszichológus, Carl Gustav Jung felesége lett, az IWC szempontjából azonban másik leánygyermeke, Bertha kötötte az érdekesebb házasságot. Apja halála után ugyanis Bertha a férje, Ernst Jakob Homberger, schaffhauseni gyáriparos lett az órás cég feje, tőle származik a márka mottója is, Probus Scafusia, avagy „jó és tartós mestermunka Schaffhausenből”. Irányítása alatt születtek meg a márka máig legikonikusabb kollekciói, a Pilot és a Portugueser széria. Eme sikermodellek alapjait az 1915-ben kifejlesztett, az első, immár kifejezetten karórákba szánt IWC szerkezetek (Calibre 75 és 76) adták. 1929-ben az egyébként felesége útján a cég fele részét is megszerző Jung eladta részét Hombergernek, így az egyedüli tulajdonosa lett a vállalatnak.

1931-ben, az IWC-re a kezdetektől jellemző (bár mára kissé megkopni látszó) egyediség jegyében elkészült az első „hordó” (franciául tonneau), avagy ovális alakú szerkezet (Calibre 87) a szintén ovális alakú órához. A már említett első Pilot karóra 1936-ban hagyta el a gyárat. Forgatható lunettával készült, melyen (szintén eltekerhető) fehér nyíl megfelelő pozícionálásával lehetett „megjegyeztetni” az órával a felszállás idejét, a szerkezet mágnesezettség ellen védő tokozást is kapott, a számlapon robosztus, kövérnek mondható arab számok futottak 1-től 12-ig, 6 óránál a szám helyélt a másodpercmutató foglalta el. Napjaink egy óraikonjának számító, nagyobb méretű változata, Big Pilot később, 1940-ben került első ízben csuklóra. Eltűnt a forgatható lunetta, a segédszámlapos másodpercmutató átadta helyét az óra- és a percmutató tengelyére illesztett, nagy, központi másodpercmutatónak. A számok csinosabbak lettek, azonban a köztük feszülő osztások jelölése igencsak megemberesedett. A hatos megkerült, ám a 12 helyett megjelent az azóta is jellemző piramis, a csúcs körül a két pöttyel.

A másik legenda, a Portugueser karóra 1939-ben készült el.  A Pilot órák nevében egyébként túl sok fineszt ne keressünk, pilótáknak, egészen pontosan „speciálisan repüléshez” készített karórák, míg a Portugueser elnevezés, az első megrendelők, két portugál üzletember származására utal. Egyedi igényük szerint az óra szokatlanul nagy tokba került, mivel Rodrigues és Teixeira a legpontosabb zsebórák precizitását szerette volna csuklón hordva is elérhetővé tenni, s ez másképp nem ment, csak a nagyobb méretű zsebóraszerkezet beépítésével. A korszak egyik legprecízebb karórája ekképp jött a világra, elegáns kivitelben, segédtárcsára helyezett, kisméretű másodpercmutatóval, kecses arabszámokkal a számlapon. Ha itt – ott a Portugieser néven említik, ne lepődjünk meg, hiszen ez a modell neve németül, s tekintve, hogy maga az IWC is többségében német ajkú vidékről származik, használja ezt a megnevezést is, különösen német nyelvű kiadványaiban.

1944-ben a Brit Hadsereg beszállítója lett a cég. Ezen együttműködés jegyében készült a híres W. W. W. hátlapi jelzésű széria, W, mint Watch (óra), Wrist (csukló), Waterproof (vízálló). A számlapon egy nyílhegy is látható, amely a megrendelő jelképe.

1946, az IWC egyik legjobban sikerült óraszerkezete, a Calibre 89 születése, melyek közül sok még napjainkban, több mint 70 év elteltét követően is hibátlanul működik, a korszak egyik legpontosabb szerkezete lett. Különlegessége, hogy a 40-es évek, illetve az azt követő időkben egyre terjedő, napjainkban már mindenütt ott lévő elektromos készülékek okán megnövekedett elektromágneses hatások ellen, lágyvasból készült, belső óratok védte, ugyanis ez a mechanikus órákra káros, mágneses hatás, a pontos járásuk egyik legnagyobb ellensége. 1950-ben a 89-est is tervező főmérnök, Albert Pellaton elkészítette a Calibre 85-t, az IWC első automata szerkezetét.

A márka utolsó, családon belüli tulajdonosa, Hans Ernst Homberger 1955-ben került a kormánykerékhez. Regnálása alatt jelent meg az Ingenieur modell, valamint az első női automata IWC 1959, majd az Aquatimer szériával, a levegő és a borkereskedők csuklójának meghódítását követően, megvetette lábát a búvárórák világában is, 1967-ben, amely 20 bar nyomásig vízálló, a forgatható, belső lunettájával, a professzionális búvárok kedvelt választása lett.

1969 elhozta az első kvarc szerkezettel szerelt órát, a Beta 21 szerkezet a Da Vinci modell megjelenésével debütált. Az IWC ezt az órakészítés forradalmaként tartja számon, amivel 2018-ban nehéz egyetérteni. Érdekesség ugyanakkor ez időszakból, az 1976-ban megjelent Ingenieur SL modell, amelyik kísértetiesen és megszólalásig hasonlít a Patek Philippe ikonikus Nautilus modelljéhez, amely hogy – hogy nem szintén 1976-ban jelent meg. Mindkét modellt az a bizonyos Gerald Genta tervezte, aki 1972-ben lerajzolta az Audemars Piguet-nek, a máig világverő Royal Oak óra skicceit.

1977, az első holdfázis kijelzős és naptáras zsebóra elkészítésével az IWC megvetette lábát a komolyabb komplikációkat előállító gyártók ligájában, s ha valamit, ezt már lehet forradalmi lépésnek nevezni, tekintve, hogy az így elkészült óra az első csontvázasított Schaffhausen is egyben.

1978-ban, a kvarc válság javában tombolt, s az IWC is új dolgokkal kísérletezett. Elkészült az első iránytűt is magába foglaló, majd 1980-ban az első titánium tokkal és szíjjal készült kronográfos óra, F. A. Porsche tervei alapján. E vonalat követte az 1982-ben bemutatott Ocean 2000 búváróra, immár 200 bar nyomásig ellenálló, szintén teljesen titániumból (tok, szíj, hátlap, lunetta) készült, ultra könnyű óra. 1985-ben a Da Vinci széria magasra tette a lécet, benne az IWC első öröknaptáras szerkezetével, amely 500 évig előre pontosan kezeli a napok megjelenítését, és ha már megjelenítés, az évszámot egy 4 arabszámos, külön kis ablakban mutatta meg. 1986-ban megjelenik az első kerámia tokos IWC, amely szinte teljesen ellenállt a karcolódásnak. 1987, az első négyzetes, téglalap alakú IWC óra, a Novecento születése után, a pontot arra a bizonyos i-re a Grande Complication karóra tette fel 1990-ben. 659 elemből álló, 71 köves szerkezet tud 17 különböző olyan funkciót, mint a kronográf, az öröknaptár, a percismétlő vagy a holdfázis kijelző. Az óra 7 év fejlesztés és aprólékos munka eredménye. 1993-ban elkészült a „The Warhorse of Schaffhausen”, avagy a „Schaffhausen harciménje” névre keresztelt, a cég fennállásának 125. évfordulójára bemutatott, 125 darabszámban gyártott, extrém komplikált órája, olyan nyalánkságokkal, mint a tourbillon vagy a percismétlő.  

Ezzel együtt 1990 és 2007 között az alsóbb kategóriás, avagy olcsóbb óráiba ETA szerkezeteket épített, ami üzleti okokból érthető, ám mégis megkérdőjelezhető lépés. 2000-ben a cég tulajdonosa a Richemont Csoport lett, ugyancsak ebben az évben készült el a saját fejlesztésű Calibre 5000, egyedülállón 7 napos járástartalékkal, egyszersmind automata mechanizmussal is felvértezve. E szerkezet került a jelenleg is gyártott Big Pilot modellekbe, melyek újra értelmezését 2002-ben mutatta be a márka, járástartalék kijelzővel a 3 óra helyén, 6 óránál dátumablakkal, egyéb külsőségekben viszont az 1940-es dizájnt megszólalásig megtartva, megőrizve annak patinásan egyedi stílusát.

Végül, ha arra keressük a választ, hogy hol tart ma az IWC az átlag óravásárló szemében, leginkább a Big Pilot és a Portugueser modellek élnek élénken a köztudatban. A cég extrém komplikált órái, bár technológiai mesterművek, sem darabszámuk, sem a rajtuk szereplő árcédula okán nem lehetnek széles körben ismertek. s lássuk be egy komplikált szerkezet önmagában nem is képes azt az egyediséget és sajátos hangulatot közvetíteni, a laikus, vagy legalábbis a nem órásmester közönség felé, amit a két fenti „bázis modell” tökéletesen megtestesít. Mindent egybevetve, az IWC Schaffhausen népszerűsége 2018-ban folyamatosan erősödő, jólismertnek és elismertnek mondható, bár olyan rajongás vagy afféle mély áhítat, ami a Rolex, az AP vagy a Patek Philippe sajátja, nem lengi körül. Népszerűségének napjainkban egyik legerősebb kovácsa valószínűleg a Formula 1 és az évek óta világverő Mercedes AMG Petronas világbajnok csapat, melyhez 2013 óta töretlen együttműködés fűzi, új értelmet adva a pilóta óra fogalmának.


Parse error: syntax error, unexpected '" => 15, "' (T_CONSTANT_ENCAPSED_STRING), expecting ')' in /home/singnorbi/web2/stat/var/access.php on line 193