Blancpain - az óratörténeti ritkaságok királya

Hihetetlennek tűnik, ha belegondolunk, pedig a Blancpain svájci óragyára 1735 (!) óta állít elő időmérő szerkezeteket. A 70-es évek válsága során a tönk szélére került és a túlélést az addigi függetlenségének a feladása jelentette.  A manufaktúra viszonylag kis példányszámban, kizárólag mechanikus szerkezeteket készít.

Ha utánaszámolunk, láthatjuk, hogy ez éves szinten kevesebb, mint 10.000 darabot jelent (csak viszonyításképp: Rolexből akár 1.000.000 darab is készül évente), viszont ezek közül sok egyedi vagy limitált példányszámú sorozat található. A modellpalettáról teljesen hiányoznak a kvarc és digitális számlappal szerelt darabok. Érdekessége még, hogy a mai napig a klasszikus céhes ipar jelei figyelhetők meg egy-egy termék elkészítésekor, vagyis egy órát egy órásmester készít a legelső munkafázistól az utolsóig. Ez akár hónapokat is jelenthet egy összetettebb óra esetében.

Szintén ide köthető a világ egyik legkomplikáltabb óraszerkezetének a megalkotása is - a Blancpain 1735-ös -, ami 745 különálló alkatrészből épül fel. Itt egy szerkezetbe sűrítve található meg mindaz, amit a mechanikus órák során eddig kitaláltak, mindezt rendkívül vékony tokba rendezve. Egy-egy ilyen órából mindössze egyetlen darab készül el évente. Eddig összesen 30 darab hagyta el a gyárat, így az egyik legértékesebb órák között tartják számon a hozzáértők.

A cég innovációban sem marad el a konkurenciától, mindig valami olyannal kísérleteznek, ami akár a Rekordok Könyvében is megállná a helyét: kuriózumként, nevükhöz fűződik a világ legkisebb (Calibre 101) és a világ legvékonyabb (Calibre 1153) szerkezetének a megalkotása, melyek 1984-ben, illetve 1989-ben kerültek megépítésre és szintén a Blancpain névhez köthetőek.

Érdekelne egy mutatós Blancpain darab? Nézz meg egyet a nálunk készleten lévőből!

 


Parse error: syntax error, unexpected '" => 15, "' (T_CONSTANT_ENCAPSED_STRING), expecting ')' in /home/singnorbi/web2/stat/var/access.php on line 193